Megjött a bejelentés: holnap bővül egy taggal a NATO
Holnap hivatalosan is csatlakozik a NATO-hoz Finnország - jelentette be Jens Stoltenberg, a katonai szövetség főtitkára.
Holnap hivatalosan is csatlakozik a NATO-hoz Finnország - jelentette be Jens Stoltenberg, a katonai szövetség főtitkára.
A The Sun brit bulvárlap péntek este arról írt, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke lehet a NATO új főtitkára, miután a jelenlegi vezető, Jens Stoltenberg mandátuma lejárt. Az EB egyik szóvivője szombaton „megalapozatlan spekulációnak” nevezte az értesülést.
Jens Stoltenberg bejelentette, 2022-ben a 30 tagállamból mindössze hét szövetséges teljesítette a NATO által kitűzött katonai kiadási célokat, vagyis a mindekori GDP 2 százalékát elérő védelmi beruházással kapcsolatos előírásokat - írta meg a Reuters.
A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg elárulta, mekkora támogatást nyújtottak eddig a NATO-tagállamok Ukrajnának, és mennyi volt ebből katonai segély.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán úgy nyilatkozott, Bahmut városa a következő napokban eleshet – írja a The Guardian.
Élesen kritizálta a G20-ak mai ülésén Szergej Lavrov a többi résztvevő országot, amiért szerintük csak az ukrajnai háborúval foglalkoznak és semmi más nem érdekli őket.
Itt az ideje, hogy a még hiányzó tagországok is ratifikálják Finnország és Svédország NATO-csatlakozását, és teljes mértékben befogadják az észak-atlanti szövetségbe a két észak-európai országot – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden Helsinkiben, a ratifikációt még nem teljesítő Magyarországra és Törökországra utalva.
A kínai külügyminisztérium pénteken úgy nyilatkozott, nem tud arról, hogy harci drónok vásárlásáról lennének tárgyalások Oroszország és egy kínai cég között – írja a Reuters.
A NATO is látja annak jeleit, hogy Kína fegyverszállításokat fontolgat Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz - jelentette ki Jens Stoltenberg (címlapképünkön), az észak-atlanti szövetség főtitkára csütörtökön a Reuters hírügynökségnek adott interjújában.
Sokkal több lőszert használnak fel az ukrán katonák, mint amennyivel a NATO el tudja látni őket, ezért hosszú távon nem fenntartható Ukrajna lőszerellátása – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Sky Newsnak.
Szent és sérthetetlen a NATO alapszerződésének 5. cikke - hangsúlyozta Joe Biden amerikai elnök szerdán Varsóban, a közép- és kelet-európai NATO-tagállamokat tömörítő Bukaresti Kilencek (B9) csúcstalálkozóján.
Joe Biden a NATO főtitkára mellett a "bukaresti kilencekkel" is találkozik ma Lengyelországban - írta a The Guardian.
Sajnálatát fejezte ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Oroszország abbéli döntése kapcsán, hogy felfüggesszék az Új START egyezményt és arra kérte Moszkvát, hogy gondolják át a döntést.
Az orosz támadás ellen védekező Ukrajna támogatása fegyverekkel erkölcsileg helyes és a NATO érdekét szolgálja - jelentette ki Jens Stoltenberg szombaton az 59. Müncheni Biztonsági Konferencián (MSC).
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön Ankarában kijelentette: eljött az ideje jóváhagyni Svédország és Finnország NATO-tagságát, utalva arra, hogy a török parlament még nem ratifikálta a két ország csatlakozását.
Egyre több jel utal arra, hogy az orosz csapatok által Vulhedar környékén indított hétvégi offenzíva súlyos kudarcba fulladt, melynek során ismét fájdalmas vereséget szenvedett el a reguláris haderő ékének számító 155. gárda. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a hétfői napon bejelentette, hogy ma kezdik meg a tárgyalásokat az Ukrajnának szánt modern, nyugati vadászbombázókról, mindeközben pedig megkezdődött a katonák kiképzése a német Leopard 2-es harckocsikra.
Vlagyimir Putyin alábecsülte az ukrán nép erejét és bátorságát - jelentette ki a NATO főtitkára, a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozásán Brüsszelben a Sky News beszámolója szerint.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn kijelentette, hogy a NATO védelmi minisztereinek kedden kezdődő kétnapos találkozóján kiemelt téma lesz a NATO-vadászgépek Ukrajnába küldése is - írta meg a Reuters.
Nem kívánja ismét meghosszabbítani szeptember 30-ig szóló mandátumát Jens Stoltenberg NATO-főtitkár - jelentette ki erről szóló lapértesülésekre reagálva szombat éjjel Oana Lungescua, főtitkár szóvivője.
A nukleáris elrettentés fontosságáról, Észak-Koreáról, valamint Ukrajna katonai támogatásáról beszélt hétfőn Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Szöulban. A NATO vezetője szerint a nukleáris elrettentés mindaddig szükséges lesz, míg autoriter államok nukleáris fegyvereket birtokolnak, és fejlesztenek. Stoltenberg egyúttal sürgette Dél-Koreát, növelje az Ukrajnának szánt katonai támogatás mértékét.
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Egy orosz aknaszedő hajót semmisíthetett meg az ukrán haditengerészet.
17 vármegyét érint a "sárga" figyelmezetés.
Már most nagy a baj és veszélyeztetik a biztonságot.
Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója Dahrán városában járt.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.